Visszajelzések -

Kimondhatatlan örömmel tölti el a szívemet, amikor valaki megtisztel azzal, hogy a találkozásunk után megírja nekem, hogyan élte meg az együtt töltött időt és azóta mi történik az életében.  Minden visszajelzést az érintett hozzájárulásával és név nélkül közlök, tekintettel az alapvető diszkrécióra.

INTEGRÁL TANÁCSADÁS

„Nagyon köszönöm neked a sok segítséget, támogatást, amit kaptam idén! Úgy érzem most sokkal erősebb vagyok, mint mikor először beszéltünk és bár nehéz időszak van most is, tudatosan és higgadtan állok a problémák elé.”

„A találkozóink előtt sosem tudtam pontosan mi fog előjönni, de minden alkalommal megkönnyebbülten jöttem el. Sokkal többet kaptam, mint reméltem és mindig máshogy kaptam erőt, mint eredetileg gondoltam. Köszönöm, hogy személyes erőddel, bölcsességeddel segítettél nekem is, hogy kicsit máshogy tudjam nézni a dolgokat.”

„Jelentős változás van a világban, mióta hozzád járok. Ja! Nem. Bennen. 😊”

„Nem új számomra, hogy egyéni ülésekre járok. Az új az, hogy ez minden eddigitől különbözik.”

ULTRARÖVID TERÁPIÁS KONZULTÁCIÓ

Nem minden napi találkozásunk és ismeretségünk újabb nem minden napi módon folytatódott. Amikor láttam, hogy ebben az irányban kezdesz dolgozni, éreztem, hogy nem véletlen a megismerkedésünk. Nekem szükségem van segítségre az elakadásaimban, feléd pedig bizalommal vagyok, így kapva kaptam az alkalmon. Az ultrarövid terápiás konzultáción az egyik felismerésem az volt, hogy ami miatt kerestelek, az nem pillanatnyi elakadás volt, hanem a gyökere sokkal mélyebbre nyúlt vissza.

Éppen ezért mindenkinek ajánlom a munkásságodat, hogy fény tudjon gyúlni, hogy hol kell még tenni önmagunkért.

Köszönöm az idődet és a tudásodat. Biztos, hogy lesz még dolgunk egymással. 😊”

„Drága Nóri!

Hálás szívvel köszönöm, hogy részt vehettem az általad vezetett egyéni konzultáción. Saját munkámból adódóan majdnem „oldást” írtam, de azzal a szóval is helyénvalóan lefedhetném, ami történt.Sikerült a vezetéseddel olyan önmarcangoló, önszabotáló programokat kioldani belőlem, melyek már régóta megkeserítették az életem. Hálásan köszönöm, hogy rávezettél, vagy inkább rávilágítottál szakmai tudásoddal azokra a dolgokra, melyekkel még teendőm volt/van. Köszönöm, hogy kezemet fogva vezettél végig ezen az izgalmas önismereti úton és végre letehettem a régóta cipelt lelki csomagjaimat.

Szeretettel ölellek”

„Romjaimban heverek, de jó értelemben. 😊

Ez most nekem jó turbós volt. Járok egy ideje egyénibe, de leginkább csak dumázgatunk. Nem vettelek komolyan, amikor azt mondtad, hogy egy ilyen ülés nem mindig wellness. Tényleg nem volt az, de olyan dolgokat találtam magamban, amikkel el leszek most egy ideig. Nem lehetett könnyű velem, bocs a sok akadékoskodásért és köszönet a végtelen türelmedért. Elég sokszor én már kidobtam volna magam az ablakon. ÁÁÁÁÁ! 😊 Megint a szégyen! Francba! Pedig te is fültanúja voltál, hogy megbeszéltem magammal, hogy nem fogok mindenért bocsánatot kérni. Be fogom gyakorolni az fix. Most csak ennyit írok, mert még kóválygok egy kicsit. Ha leülepszik, felhívlak, hogy elmondjam. Köszi az ülést, tényleg ütős volt.”

„Szkeptikus ember vagyok. Meg gyakorlatias is. Nem hiszek a megfoghatatlan dolgokban. Ezért is jelentkeztem erre a lehetőségre. A leírtak alapján azt hittem, hogy olyan lesz, mint egy tanácsadás, csak itt nem a céggel fogunk foglalkozni. Felteszel pár jólirányzott, kérdést, amitől én egy kicsit hülyének érzem magam, hogy erre miért nem gondoltam, kicsit csapkodom a homlokom, aztán hazamegyek.

Az első szokatlan érzés akkor fogott el, amikor rájöttem, hogy ez nem fog megtörténni.

Szerintem engem ÍGY még senki nem hallgatott meg. Beszéltem vagy egy órát, pedig általában én hallgatom meg az embereket. Ez volt a második szokatlan érzés.

Biztonságban voltam végig, s a kútba is beugrottam volna veled, ha azt mondod. Más körülmények között nem lettem volna képes így szembenézni a „sárkányommal”, s soha nem mondtam volna ki ezeket az igazságokat neki, ha ma nem megyek el hozzád.

Most nagyon hálás vagyok az új világnézetemért. Köszönöm, hogy befértem a naptáradba.”

„Köszönöm, hogy fogadtál és azt is, hogy megismerhettelek. Fantasztikus ember és csodálatos szakember vagy, aki szívvel lélekkel foglalkozik az emberrel.

Ami a legnagyobb hatással volt rám, az a rugalmasság volt. Semmit sem erőltettél. Pedig először nem akartam a „vendégemmel” találkozni sem, nemhogy beszélni hozzá. De mikor azt mondtad, hogy ha erre most még nem állok készen, az is rendben van, elkezdett ömleni belőlem a szó, és utána nagyon meg is könnyebbültem.”

„Jól esett az a közel két óra, amit együtt töltöttünk. Amiben benne voltam szituáció, bennem valamennyire már körvonalazódott, hogy mi kell legyen a kimenetele. Ahogy az ülésünk alkalmával töviről hegyire végigmondhattam, amit szerettem volna, segített abban, hogy megerősítsen a döntésemben! A fogadóóra fura volt, kicsit idétlennek éreztem magam az elején, de segítettél abban, hogy bizonytalanságom elmúljon. Jó volt kiadni magamból ezeket a dolgokat, mert így nem lehet elmondani az illetőnek, mert abból csak vita lenne. Ezt felhasználva az találkozónk után, találkoztam X-szel (A nevet megváltoztattam. Nóri) és egy lendülettel szakítottam vele. Másnap pedig a másik sráccal is találkoztam és vele is lezártam. Most picit össze vagyok rogyva, de legalább, ami visszahúzott attól sikerült megszabadulnom. Már most érzem, hogy szabadabb vagyok. Köszönöm az ülést! 😊”

SZOMATODRÁMA®

„Csak azt tudom mondani, hogy aztaaaaaa! Én azt hittem, hogy ez olyan lesz, mint a családállítás. Hát ez nem olyan. Én még ilyen TÉNYLEG családias légkörben soha nem bőgtem tele ennyi zsebkendőt. Apropó, mindenről tájékoztattál a játék előtt, csak azt nem mondtad, hogy 100-as zsepit is vigyek. 🙂 Még jó, hogy nálatok volt bőven.
Naszóval, ahogy te is biztos emlékszel, a vállfájásomból az anyukámig jutottam. A lényeg pedig most jön, amikor hazamentem megkérdezte, hogy milyen volt a napom. BESZÉLGETTÜNK. Nem vitatkoztunk, hanem beszélgettünk.
Ennél mi több kell?
Köszönök mindent, de tényleg MINDENT.”

„Számomra nagyon fontos játék volt, nehéz volt 4 nő előtt ezzel dolgozni, de azt éreztem, hogy biztonságban vagyok Veled, még ha szégyellem is magamat, mert ugye a téma egyik része pont ez volt.
Láttam a szemedben, hogy nagyon velem vagy és figyelsz, hogy mi segítene nekem leginkább.
Többszörös komfortzóna átlépéseim voltak, amihez nagyon sok bátorságra volt szükségem.
Nagyon jelentős része volt a játéknak, amikor segítetted, hogy találkozzak a dühömmel, „toltál” finoman afelé, hogy fejezzem ki magamat, ami először nagyon nehezen ment, de aztán rengeteget segített. Köszönöm Neked, hogy ebben tudtál támogatni.”

„Azzal kezdeném, hogy – bár viccnek tűnt, amikor mondtam, de – tényleg hazautaztam vasárnap. A szokásos gyomortáji diszkomfortos érzés helyett meglepően optimista voltam. Mint amikor gyerekként rajzoltam valamit Anyámnak és hittem benne, hogy örülni fog. Bevallom, hogy amikor a kapu elé értem, volt egy pillanat, amikor az a másik érzés fogott el, de hősiesen beléptem.
Nem untatlak a részletekkel, csak annyit mondok, hogy minden a lehető legjobban alakult.
Hálás vagyok azért a sok sírásért, amiben részem volt a játékban. Negyven éve cipeltem ezt a lelkiismeret furdalást és azt hittem, hogy apám miatt. Erre kiderült, hogy az öcsém meg anyám miatt. Nagyon jó, hogy meg tudtam bocsátani magamnak és elhihettem, hogy jó ember vagyok. Anyám most múlt 85 éves. Szerencsére jó egészségnek örvend a korához képest, de bármi történhet ugyebár ebben a korban. Nem lett volna jó, ha úgy távozik, hogy én alig vagy egyáltalán nem megyek haza. Sokkal közelebb érzem őt is magamhoz, mint eddig és ez nagyon nagy dolog. Többször eszembe jutott az a mondatod, amit talán a szünetben mondtál valakinek, hogy „a forrás te vagy”. Hát rohadtul én vagyok a forrás!

Szóval én már a szomatodrámát® boldognak, boldogtalannak, és mindenkinek ajánlom, mert én úgy éreztem, hogy egy profi karjaiban ringatózom a legnehezebb pillanatokban is.
Még találkozunk. Köszönök mindent!”

„A játékban egy 25 éve tartó gyötrelmem jött fel, nagyon sokat sírtam, de aztán jobb lett.
Röviden annyi, hogy én akkor elvesztettem két babát és soha nem tudtam rendesen kisírni, kioldani magamból. Egy megmagyarázhatatlan szorongás lett úrrá rajtam és ez mostanáig tartott. Vagyis ma fogtam fel ésszel is, hogy azóta a szombat óta nem szorongok.
Ma voltam ugyanis egy állásinterjún, ahol ráadásul angolul interjúztattak, és reggel nem hánytam, nem ment a hasam, nem voltam rosszul egyáltalán nem volt bennem semmi szorongás. Végig lazán ültem az interjún. Ilyen nem volt velem 25 éve. Szerettem volna, ha ezt tudod, mert nagyon hálás vagyok nektek azért a szombatért.
Csak így tovább! Én ajánlani foglak titeket másoknak is.”
(közel három hónappal a részvétel után)

Nagyon jó társaság gyűlt össze, figyelmes és elfogadó volt a légkör. A többi csoporttaggal „nem véletlen véletlen” egybeeséseket, ismerős élményeket éltünk meg egymás játékai alatt. Új értékes ismeretségeket is szereztem, a sok érzelmi megélés mellett a hangulat valahogy mégis emelkedett volt, két játék közben és a szünetekben sokat nevettünk és kapcsolódtunk.
Erős folyamatom volt édesanyámmal kapcsolatban, új szempontokból láttam rá a meglévő problémákra és transzformáló erejű volt a szereplők bőrébe bújni. Rengeteget adott a többiek folyamata is, még mindig hihetetlen számomra, honnan érzem ilyenkor a résztvevők érzéseit. A megosztókörök számomra szokatlanul önfeledtek és nyugodtak voltak, ami üdítő volt a szokásos izgulás helyett – ez is mutatja nekem, milyen nyugodt és bizalmi légkör tudott kialakulni a teljes csoportnál. Köszönöm az élményt, jövök még.

Néhány mondat a zárókörökből:

Hogy lehet ezt egyáltalán játéknak nevezni? Ez egy mélyfúrás gyerekek!
Többet kaptam itt ma tőletek, mint eddig bárhol. És ez nem nyalizás a részemről.
Receptre kellene felírni és a közgyógyellátásnak ezt kellene támogatnia.
(harmadik alkalommal végre belefutott az érzéseibe)
Reggel még nem ismertem senkit, most meg többet tudtok rólam, mint a családom.
Harmadszor vagyok itt és nem utoljára.
Lenyűgöz, hogy ennyire meg lehet szeretni vadidegen embereket ilyen rövid idő alatt.
Végig azon méláztam, hogy mennyire egyforma a sorsunk.
Amikor elkezdtük, paráztam, hogy majd jól csinálom-e. Aztán már azt sem tudtam, hol vagyok, annyira benne voltam a játékban.
Én ma azt viszem haza, hogy milyen jó megbocsátani.
Hazamegyek és megölelem a férjemet. Csak úgy. Minden ok nélkül.
Még a föld fölött járok, de azt már tudom, hogy ha újra leér a lábam, akkor merre indulok majd.